Bezár
kibomlo kibomlo

Megtanultuk a leckét

Kapusunkkal, Braniszlav Daniloviccsal a Diósgyőr–Puskás Akadémia bajnoki mérkőzés után beszélgettünk a Soroksár elleni kupacsata esélyeiről. A szerb hálóőr kijelentette: tiszteli Lipcsei Péter csapatát, s kizárólag akkor kerülhetünk ki győztesen a párharcból, ha az első perctől az utolsóig maximális erőbedobással küzdünk.

– Nem lehetett könnyű a kispadon ülve nézni, hogy a 93. percben kihagyott büntetőnek is köszönhetően veszítünk el egy mérkőzést, amelyet ugyanúgy meg is nyerhettünk volna…

– Valóban nem volt egyszerű napirendre térni a történtek felett. Úgy vélem, mi voltunk a jobb csapat, de néha bizony a szerencsére is szükség van, gondolok itt az első félidőben elmaradt tizenegyesre, vagy a két kapufára. A futball már csak ilyen, néha bizony Fortunának is fognia kell a kezed ahhoz, hogy nyerhess. Most nem a miénket fogta, de remélem, legközelebb sokkal jobban futballozunk, és ezzel kivívjuk a támogatását.

– Sok időnk nincs a kesergésre, hiszen szerdán már a Soroksár ellen játszunk a Magyar Kupában. Hogyan látod az esélyeket?

– A Soroksár ugyan a másodosztályban szerepel, de nagyon jó együttesről van szó, jól szerepelnek a bajnokságban, és az sem a véletlen műve, hogy bejutottak a Magyar Kupa negyeddöntőjébe. Olyan ellenféllel találkozunk tehát, amely minden tiszteletet megérdemel, de mi is jó csapat vagyunk, és ha az első perctől az utolsóig maximális erőbedobással küzdünk, el is érjük majd a számunkra kedvező eredményt.

– Egy pillanatra visszakanyarodva a Diósgyőr elleni összecsapáshoz: a balszerencsés vereség is arra sarkallja a csapatot, hogy még jobban „harapjon”?

– Egészen biztosan. Véleményem szerint még élesebbek, koncentráltabbak, elszántabbak leszünk. Amikor elveszítesz egy meccset, az mindig szolgál valamilyen tanulsággal, arra ösztökél, hogy még jobb és jobb legyél. Remélem, mi is tanultunk az eddigiekből, és jól fogunk teljesíteni mind a Soroksár ellen a Magyar Kupában, mind pedig az MTK elleni hazai bajnokin.

 
A helyzetkihasználás döntött

U16-os csapatunk 3–1-es vereséget szenvedett.

Tovább olvasom
 
Pontszerzés emberhátrányban

Németh Antal vezette korosztályos válogatottunk gól nélküli döntetlennel kezdett az elitkörben.

Tovább olvasom
 
Szomszédok ellen az Eb-ért

Csütörtökön Szlovákia ellen idegenben, vasárnap Horvátország ellen hazai pályán játszik Európa-bajnoki...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - MTK Budapest  1-3
Airnergy FC-BMTE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  3-3
Pénzügyőr SE - Puskás Akadémia FC II  3-3
Mány - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  3-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - MTK Budapest  2-0
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  3-3
Siófoki Bányász SE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U13  0-7
Siófoki Bányász SE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12  0-6
Gyirmót SE Győr - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  0-2
Puskás Akadémia FC - MTK Budapest  3-2