Bezár
kibomlo kibomlo

Nincs mese, nyerni kell!

A hét elején edzőváltáson áteső, a legutóbbi négy körben egyetlen pontot szerző, mégis rendkívül veszélyes MTK-t fogadjuk szombaton ötkor az OTP Bank Liga 25. fordulójában.

A Debrecen elleni hazai győzelem után az elmúlt fordulóban a Diósgyőr vendégeként megléphetett volna együttesünk a veszélyzónából, ám a joggal elvárt siker helyett finoman szólva is elkerülhető 1–0-s vereségünkkel a borsodiakat állítottuk talpra, s magunkat hoztuk ismét nehéz helyzetbe. A szombati, MTK elleni hazai összecsapáson így gyakorlatilag újfent csak a győzelem elfogadható, minden más esetben azért kell izgulnunk, hogy a Kisvárda az Újpest, a DVTK pedig a Loki vendégeként ne szerezzen három pontot.

Ellenfelünk jelenleg 31 pontjával a 7. helyet foglalja el a tabellán, 4 ponttal a mieink előtt, akik továbbra is 9. helyen tanyáznak, mindössze 2 pontnyira a kieső helyen álló Kisvárdától. Az MTK friss feljutóként kifejezetten jól kezdte a szezont, első 6 találkozójukon 13 pontot szorgoskodtak össze Kanta Józsefék – akkor egyesek még a dobogóra is esélyesnek tartották a Hungária körúti alakulatot. Azóta azonban nagyot fordult a világ, a legutóbbi négy fordulóban mindössze egy pontot szereztek – lassan inkább hátrafelé kell tekintgetniük –, s ez Feczkó Tamás vezetőedző állásába került. Az új mestert, Lucsánszky Tamást hétfőn este nevezték ki a gárda élére, kérdés, hogy öt nap vajon elég lesz-e arra, hogy felrázza a kék-fehéreket.

„Nem szeretek kifogásokat keresni, mindig úgy vagyok vele, hogy azt a helyzetet kell megoldani, ami éppen adódik. Persze ideálisabb lenne hosszabb időn át felkészíteni a csapatot az első mérkőzés előtt, de most ebből a helyzetből kell a legtöbbet kihozni. A futball a tér és az idő játéka, viszont ebben a sportágban éppen ezekből akad a legkevesebb. Természetesen célunk a győzelem, egy esetleges siker némi nyugalmat hozna a csapat életében, és ennek az állapotnak a mielőbbi elérését tartom az egyik legfontosabb feladatnak” – nyilatkozta érdeklődésünkre az MTK új mestere.

Akármennyire is hektikus szombati ellenfelünk teljesítménye, bennünket ebben a szezonban mindkétszer legyőztek. A 3. fordulóban a Pancho Arénában Myke Bouard Ramos góljával szereztek vezetést a fővárosiak, melyet Kiss Tamásnak sikerült kiegyenlítenie, ám a hajrában Torghelle Sándor egy (tragi)komikus góllal (Farkas II Balázs kapu mellé tartó lövése pattant be róla) eldöntötte a meccset az MTK javára. Az Új Hidegkuti Nándor Stadionban hasonló volt a forgatókönyv: Lencse László és Baki Ákos révén kétszer is előnybe kerültek, mi mindkétszer egalizáltunk, de aztán a 81. percben megint jött Torghelle – ismét mi szomorkodhattunk.

A két csapat közös múltja alapján sem számíthatunk túl sok jóra, hiszen 9 NB I-es összecsapásból 7–1–1 a győzelem–döntetlen–vereség mutató az MTK javára, s pályaválasztóként még sosem sikerült nyernünk ellenük. Ugyanakkor tavaszi tétmeccseinken már megtörtünk pár rossz sorozatot (a Vidi, a Paks és a DVSC ellen) – miért ne jönne össze most is?

OTP Banki Liga, 25. forduló

Puskás Akadémia FC–MTK Budapest

Felcsút, Pancho Aréna, 2019. március 16., 17:00.

 
A világbajnokságra készülnek

Nyolc akadémistánk kapott meghívót a különböző korosztályos nemzeti csapatok keretébe.

Read more
 
Válogatott akadémistánk

Palakovics Laurát is meghívták a női U19-es magyar válogatott összetartására.

Read more
 
Tizenéves tehetség a „nagyok” között

Gőzerővel készül első csapatunk a 2019/20-as idényre Ausztriában, az edzőtábor második napján a keret legifjabb tagjával, Radics...

Read more
More news
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Nyúl SC - Puskás Akadémia FC II  1-9
Puskás Akadémia FC - WKW ETO FC Győr  2-2
Puskás Akadémia FC - Szombathelyi Haladás  2-0
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Ajax Amszterdam  2-0
AZ Alkmaar - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  3-1
Paris Saint-Germain - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - AZ Alkmaar  3-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Manchester City  2-1
Chivas Guadalajara - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-1