megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Ismét Tamásé volt a slusszpoén

Ismét Tamásé volt a slusszpoén

Tizennyolc éves akadémistánk, Tamás Nándor hosszabbításban esett találatával 1–1-es döntetlent játszottunk az NK Osijek elleni felkészülési mérkőzésen a Pancho Arénában. 

Első csapat

⏲ 2019-03-22

Ha valaki arra gondolt volna, hogy Radoki János afféle vészmegoldásként vetette be Jonathan Herist csatárként az MTK elleni bajnokin, alighanem tévedett: bekkünk horvát partnerklubunk ellen ismét a center posztján bizonyíthatott. A belga fiú tette is a dolgát becsülettel, az első tíz percben előbb egy lövéssel vétette észre magát (Marko Malenica védett), majd a leshatáron kiugorva veszélyeztetett, de a horvát kapus ismét résen volt.

Az eszékiek első helyzetét a tavaly ilyenkor még a mi színeinkben szereplő Ezekiel Henty dolgozta ki, ám a nigériai pazar indításával kilépő Gabrijel Boban Hegedüs Lajosba lőtte a ziccert. A 39. percben ismét a horvátok hetese került ajtó-ablak helyzetbe, ám kapusunk második párharcát is megnyerte ellene. Öt minutummal később azonban már ő is tehetetlennek bizonyult: Erik Janza lövése Benedik Mioc lábán kapott gellert, s a másik irányba mozduló hálóőr mellett a bal alsóba gurult.

A szünet után előttünk adódott az első lehetőség: a csereként beállt Gonzalo Vega emelt kapura szabadrúgásból, a szintén „új fiú”, Ivica Ivusic leszedte a próbálkozást, de kis híján belépett a labdával a gólvonal mögé. Az 59. percben Vega jobb oldali szögletére Krizan Richárd emelkedett jó ütemben, fejese nem sokkal a felső léc fölött hagyta el a játékteret. Hét perccel később Vega ezúttal a bal oldalról ívelt be egy kornert, Urblík József bólintását a gólvonalról vágták ki az eszékiek.

Kisvártatva ismét nyolcasunk próbálkozott, ezúttal távoli lövéssel, ám Ivusic bravúrral védett. A 71. percben egy bal oldali beívelés után Marko Dugandzic csúszott el ziccerben, így nem nőtt az eszéki előny. Sőt, mi egyenlítettünk, mégpedig a hosszabbításban Tamás Nándor révén, aki éles szögből vette be a vendégek kapuját (1–1), ezzel egymás utáni második meccsén szerzett fontos gólt.

Nemzetközi felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–NK Osijek  1-1 (0–1)

Gól: Mioc (öngól, 44.), Tamás N. (92.)

Sárga lap: Spandler (34.), ill. Zaper (72.), Janza (76.), Dugancic (89.)

PAFC: Hegedüs L. (Danilovics, 46.) – Osváth, Hegedűs J. (Krizan, 46.), Spandler (Poór, 46.), Nagy Zs. (Trajkovski, 46.)– Tamás N., Mioc (Szakály P., 46.), Urblík (Sipos Z., 69.), Sós B. (Taylor, 46.) – Heris (Arabuli, 46.), Radó A. (Vega, 46.)
Osijek: Malenica (Ivusic, 46.) – Sorsa, Skoric, Guti (Barisic, 80.), Janza (Radeljic, 80.) – Henty (Dugancic, 63.), Kamenar (Pusic, 69.), Pilj, Ljopa (Zaper, 69.) – Boban (Grgic, 75.), Ejupi.

KÉPGALÉRIA!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Puskás Akadémia U19–Ferencvárosi TC  2–1
Ferencvárosi TC - Puskás Akadémia U17  4–3
MTK Budapest - Puskás Akadémia U15  5–5