Bezár
kibomlo kibomlo

Kijutottunk az Európa-bajnokságra!

Második elitkörös találkozóját is megnyerte akadémistáinkkal a soraiban az U17-es magyar válogatott, s ezzel biztosan kijutott az írországi kontinenstornára.

Korosztályos nemzeti együttesünk Norvégia 1–0-s legyőzése után Bosznia-Hercegovinával csapott össze az Európa-bajnoki elitkörben. Preisinger Sándor szövetségi edző akadémistáink közül Komáromi Györgyöt, és a válogatott csapatkapitányát, Posztobányi Patrikot is a kezdőcsapatba nevezte, még Hosszú Zétényt, Kalmár Benedeket, és Vaits Marcellt a tartalékok közé jelölte a délkelet-európai csapat ellen.

Már a 3. percben megszerezhettük volna a vezetést: Komáromi György centerezett középre, de Molnár Rajmund közelről az üres kapu fölé durrantott.

A 28. percben Hegyi Alexander ütött egy labdát Madzic Sosicra, akinek a gólba tartó bólintását a gólvonalon helyezkedő Posztobányi Patrik fejelte szögletre. A 33. percben az ötös sarkáról lőhetett tisztán Molnár, viszont a kapus bravúrral hárított. Négy később azonban már a bosnyák hálóőr is tehetetlenül szemlélte, ahogyan Buna Gábor mesterien középre tekert labdáját a remekül érkező Zuigéber Ákos a kapujába passzolta (1–0).

A szünetben kettős cserét hajtott végre Preisinger Sándor: Komáromi Györgyöt Németh András váltotta, illetve Orosz Donát helyét akadémistánk, Hosszú Zétény vette át.

Rögtön a térfélcsere után Sosic huszonöt méterről lőtt kapura, a lövést Hegyi tolta szögletre. Negyedórával később nagyon közel jártunk a második találathoz: Egy sarokrúgást követően Németh András fejesét a léc alól szedte ki Cetkovic. A 66. percben Hosszú nagyszerű beadását bólintotta kapu mellé Németh.

A 77. percben Drljo jobb oldali beadása elsuhant középen mindenki előtt, a hosszún érkező Jusupovic azonban ballal három méterről az oldalhálóba lőtt.

A győzelemmel az U17-es magyar válogatott második helyen áll az elitkörös csoportban, ám függetlenül az utolsó mérkőzéstől kijutott az írországi korosztályos Európa-bajnokságra! Nemzeti csapatunk – akadémiánk névadójának, Puskás Ferencnek a születésnapján – hétfőn 16 óra 30 perckor Belgiummal játszik a csoportelsőségért szintén Telkiben.

U17-es Európa-bajnoki selejtező, elitkör, 7. csoport, Telki

Magyarország – Bosznia-Hercegovina 1–0 (1–0)

Magyarország: Hegyi – Buna, Horváth M., Posztobányi, Orosz (Hosszú Z., 46.) – Tóth B. (Dávid Z. 85), Kata M. – Kosznovszky, Komáromi (Németh A., 46.) – Molnár R. (László D., 75.), Zuigéber

Bosznia-Hercegovina: Cetkovic – Dedic, Alagic, Kvakic, Durakovic (Bobaric, 57.) – Muratovic, Ilinkovic (Alic, 85.), Sosic (Beca, 75.) – Drljo, Gasal (Jusupovic, 75.), Jovic (Duderija, 57.)

G.: Zuigéber (37.)

Sárga lap: Orosz (13.), Zuigéber (65.), Molnár (71.), Tóth B. (83.), László D. (89.), ill. Jovic (43.), Kvakic (49.), Bobaric (91.)

 

 

 
Valóban előny lehet a hazai pálya

Tovább javítaná a Fradi elleni pozitív hazai mérlegét együttesünk az OTP Bank Liga 26. fordulójában.

Tovább olvasom
 
PAFC–Fradi: online sajtótájékoztató!

Klubunk hivatalos Facebook-oldalán közvetíti a Ferencváros elleni mérkőzés utáni edzői sajtótájékoztatókat.

Tovább olvasom
 
Közlemény

Jegyvásárlási, egészségvédelmi és biztonsággal kapcsolatos szabályok és információk a Puskás...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  5-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - FTC  3-0
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  0-0
Credobus Mosonmagyaróvár - Puskás Akadémia FC II  1-0
Felcsút SE U12 - Paksi FC  0-1
Felcsút SE U13 - FTC  1-2
Herceghalom - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - Vasas Kubala Akadémia  1-2
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  2-4