megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
A jövő reménységei

A jövő reménységei

Hat lányakadémistánk a székesfehérvári válogatott összetartáson szerepelt.

Válogatott, Utánpótlás

⏲ 2019-04-18

Az UEFA és az MLSZ fejlesztési programjának keretei között elindult hazánkban is az U14-es leánykorcsoport feltérképezése, amelynek célja egy új női korosztályos válogatott megszervezése. Ennek első lépése a regionális válogatottak kialakítása. Az első nyugati régiós összetartást februárban, Veszprémben tartották. A nyugatiak második összetartását március 11-én, Szombathelyen rendezték, tegnap pedig a Székesfehérváron a MOL Aréna Sóstó melletti edzőközpont adott otthont az összetartásnak. A „királyok városában” tartott kiválasztóra akadémiánkról Jánoska Mirellát, Kálló Evelint, Nagy Lilit, Sipőcz Virágot, Steyer Emesét és Vicz Larát hívták meg.

„A lányok jól teljesítettek a székesfehérvári összetartáson, ahová már a szűkített létszám érkezett. A tréningeken sok remek egyéni megoldást láttunk, rengeteg dicsértet kaptak akadémistáink, úgy vélem reális esély van arra, hogy majd a létrejövő új korosztályos válogatottba is bekerüljenek. A térségünk következő összetartását, itt nálunk, a Puskás Akadémián rendezik” – mesélte honlapunk Halászi Kina női szakágvezetőnk.
 
Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1