Bezár
kibomlo kibomlo

Tizenhét éve távozott Kubala László

2002. május 17-én hunyt el minden idők egyik legnagyszerűbb magyar labdarúgója, a XX. század legjobb Barca-futballistájának választott Kubala László. Relikviának egy része a Puskás Intézetben található.

Kubala Lászlónak nem volt könnyű élete. Magyarország, Csehszlovákia, Spanyolország voltak életének legfőbb állomáshelyei. A 20. század borzalmai, sok más honfitársunk mellett, a Kubala-családot sem kímélték. Legfőbb szenvedélyét, a futballt azonban mindenhol igyekezett gyakorolni. Kubala 1927-ben Budapesten született. 1944-ben a Ganz-ban kezdett focizni, majd egy múlva a Ferencvároshoz került, ahol 50 mérkőzésén 33 gólt szerzett. Ezután Csehszlovákiában a Slovan Bratislavaban töltött két évet, majd ismét Magyarországon a Vasasban egyet.

Kubala László igazolványa 1949-ből (Fotó: Puskás Intézet)

A magyarországi kommunista hatalomátvételt követően Kubala László úgy érezte menni kell az országból és 1949-ben egészen Olaszországig szökött. Disszidálásáért az MLSZ elérte a FIFA-nál, hogy két és fél éves eltiltást kapjon. Amíg nem játszhatott igazolt játékosként, addig is pályára lépett: Hungária néven felkészülési mérkőzéseket játszottak a kinti magyarokból összeverbuválódott csapattal. Egy ilyen meccsen szemelték ki őt az FC Barcelona játékos-megfigyelői, és 1950. június 15-től „Kuksi” aláírt a Barcelona csapatához. A büntetés 1951-ben lejárt és Kubala Lászlónak elindult a „spanyol kalandja”. Egy évtizedet töltött el a gránátvörös-kék klubban, amelyben a Kubala név gyakorlatilag egybeforrt a Barcelonával. „Laszi”, ahogy a spanyolok hívták, 329 mérkőzésen 256 gólt szerzett, négyszer nyert bajnokságot, ötször kupát, kétszer szuperkupát és kétszer Vásárvárosok Kupáját. Nagyon szerették Őt, mint játékosként, mint sportemberként, mint emberként egyaránt és ő is nagyon szerette Barcelonát. A katalán sikerekhez további két magyar nevet is meg kell említenünk, akik Kubala közbenjárására kerültek a klubhoz 1958-ban, ők voltak Kocsis Sándor és Czibor Zoltán, az Aranycsapat sztárjai.

Barcelona csapatkép, Kubala mellett Kocsis Sándor (Fotó: Puskás Intézet)

Kubala László Budapesten született, de nagyszülei révén szlovák gyökerekkel is rendelkezett. Így fordulhatott elő, hogy három különböző válogatottban is megfordult. 1946-ban a háború következtében, a besorozás elkerülése miatt, Pozsonyba költözött. Húsz évesen elvett egy szlovák lányt, így állampolgárságot is kapott nem sokára. A csehszlovák válogatottban hat meccsen négy gólt lőtt. 1948-ban, szintén a kötelező katonaság elől menekülve, visszatért Magyarországra. Magyar színekben háromszor szerepelt, gólt nem szerzett. 1951-ben szerződött a Barcelonához. Két év múlva már a spanyol nemzeti csapatban is bemutatkozott: tizenkilenc fellépésén, tizenegyszer volt eredményes. Válogatott színekben Budapest-válogatott is volt, továbbá kétszer pályára lépett az Európa válogatottban, illetve négyszer a Katalán válogatottban is.

Kubala László a magyar válogatott mezében (Fotó: Puskás Intézet)

Labdarúgó pályafutását lezárva Kubala László edzőként folytatta a munkát. Harmincnégy éves edzői korszaka alatt, több mint kilenc klubcsapatot és két ország válogatottját irányította. Legnagyobb sikerét 1992-ben érte el, amikor a Barcelonában megrendezett olimpián, a spanyol csapat másodedzőjeként nyert aranyérmet.
 

 
Ragadjuk meg az esélyt!

A magyar válogatott kedd este Walesben lép pályára utolsó Európa-bajnoki selejtezőjén, amelyet ha megnyer, egészen biztosan kijut...

Tovább olvasom
 
Puskás Hírmondó

Interjú a válogatott Nagy Zsolttal, az U16-os csapatból Szijjártó Árminnal és Mitring Zsomborral, illetve az U14-eseknél...

Tovább olvasom
 
Sosem feledjük

Akadémiánk koszorúzással emlékezett meg Puskás Ferenc halálának tizenharmadik évfordulójáról.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Hévízi SK - Puskás Akadémia FC II  3-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Haladás-Viktória  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány) - Kecskeméti LC KTE SI  1-1
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Flavus Velence II  5-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  3-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  4-0
Szent Mihály FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány)  0-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Nyíregyháza Spartacus FC  0-3
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Nyíregyháza Spartacus FC  8-0
Puskás Akadémia FC II - Komárom VSE  2-1