Bezár
kibomlo kibomlo

Döntetlen a bajnok ellen

Nagy Zsolt kapásgóljára Davide Lanzafame válaszolt. 1–1-es döntetlent játszottunk a bajnok Ferencvárossal a 2018/19-es szezon utolsó bajnokiján.

Ahogy azt várni lehetett, csaknem telt ház előtt, igazi fiesztahangulatban kezdődött az összecsapás. Mindkét csapat felszabadultan futballozhatott, hiszen a mieink az elmúlt fordulóban bebiztosították a bennmaradást, a Fradi pedig már három forduló óta bajnoknak vallhatta magát. Az első negyedórában a várakozásnak megfelelően a Fradi támadott többet, de komoly helyzetet sem ők, sem a mieink nem tudtak kialakítani. Az egyetlen lehetőség az ezúttal fehér mezben játszó zöldek brazilja, Isael nevéhez fűződik, aki a 15. percben huszonöt méterről, szabadrúgásból vette célba Hegedüs Lajos kapuját – hálóőrünk ujjheggyel tolta a léc fölé a labdát.

Kisvártatva Sós Bence bal oldali szögletére Szolnoki érkezett jól, ám remek helyzetből a bal kapufa mellé bólintott. A 22. percben előttünk adódott a meccs első igazi ziccere: Benedik Mioc ugratta ki nagyszerű passzal kilencesünket a balösszekötő helyén, ám ő lábon lőtte az egyébként jól kimozduló Holczer Ádámot. Nem sokkal később egy Csonka András-beívelést követően Isael emelte Hegedüs kapujára a labdát, de nagyjából egy méterrel eltévesztette a célt, majd ismét a brazil oldott ki egy sistergős bombát, szerencsénkre a löket elment a bal kapufa mellett. Fél óra elteltével „megjött” az első Fradi-ziccer is: Botka Endre jobb oldali beadása után a hosszún Mikalaj Szihnyevics érkezett, aki közvetlen közelről tüzelt, ám Hegedüs hihetetlen bravúrral menteni tudott, a csapatok pedig gól nélküli döntetlennel vonultak szünetre.

A szünet után nyolc percet kellett várni az első eseményre, ám az számunkra igencsak örömteli volt: megszereztük a vezetést! Szolnoki Roland pazar csellel csapta be ellenfelét a középpályán, majd tért ölelő átadással hozta játékba a bal oldalon Nagy Zsoltot, aki ballal, kapásból Holczer kapujának jobb alsó sarkába bombázott (1–0).

Sajnos csak csak hét percig élt az előny: egy kifejelt labdáért Benedik Mioc és Fernando Gorriarán küzdött a tizenhatosunk vonalánál, a  uruguayi elesett, Pintér Csaba pedig a mieink legnagyobb döbbenetére a büntetőpontra mutatott. Davide Lanzafame tizenegyesét Hegedüs ismét védte, ám a kipattanóra jött az ítéletvégrehajtó, és a kapunkba lőtt (1–1). A 83. percben Holczer mutatott be hatalmas bravúrt, amikor egy bal oldali szöglet után a röviden érkező Szolnoki gólba tartó fejesét spárgázta ki. A hosszabbításban egy újabb Hegedüs-parádé akadályozta meg a Fradi második gólját, így maradt az 1–1-es döntetlen, Komjáti András veretlenül adja át a stafétabotot.


 

OTP Bank Liga, 33. forduló

Puskás Akadémia FC–Ferencvárosi TC 1–1 (0–0)

Felcsút, Pancho Aréna, 2019. május 19.

Vezette: Pintér Cs. (Szabó P., Kepe)

Gól: Nagy Zs. (53:), ill. Lanzafame (60.)

Sárga lap: Heris (30.), Szolnoki (69.), Tamás N. (91.), ill. Lanzafame (10.), Szihnyevics (15.), Heister (71.)

PAFC: Hegedüs L. – Heris, Hadzsiev, Spandler, Nagy Zs. –  Szolnoki, Mioc – Sós B. (Radó A., 86.), Vega (Kiss T., 83.), Szakály P. (Tamás N., 66.) – Knezevic.

FTC: Holczer (Varga Á., 85.) – Botka, Frimpong, Leandro, Heister – Csonka, Gorriarán – Isael (Haratyin, 73.), Lanzafame, Nguen – Szihnyevics (Böde, 61.).

 
Magabiztosan vertük a Paksot

Az OTP Bank Liga 9. fordulójában Gyurcsó Ádám duplájával 4-2-re győztük le zöld-fehér vendégeinket.

Tovább olvasom
 
Legyőztük a listavezetőt

Ráadásul két korosztályban, U14-ben és U15-ben is jobbak voltunk a Kisvárdánál. 

Tovább olvasom
 
Be kell húznunk!

Győzelemmel folytatná ötmeccses bajnoki veretlenségi sorozatát NB I-es gárdánk a Paksi FC vendéglátójaként az OTP Bank...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Kelen SC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  0-4
Felcsút SE U13 - PVSK  3-1
Felcsút SE U12 - PVSK  1-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - Várda Labdarúgó Akadémia  2-1
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  4-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - FTC  0-4
MTK Hungária FC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 (leány)  2-2
Vál - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  2-6
Astra-Alef HFC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  0-2