Bezár
kibomlo kibomlo
HUN ENG

Real-verő kispestiek

A Budapest Honvéd 1–0-s győzelmet aratott a Real Madrid felett a Puskás–Suzuki-kupa második találkozóján.

Már a 7. percben megszerezte a vezetést a Honvéd a Puskás–Suzuki-kupa második csütörtöki meccsén: a kispestiek csapatkapitánya, Buna Gábor húzott el a jobb szélen, levitte az alapvonalig, beadására László Dávid érkezett, és a királyiak kapujába lőtt (0–1). A habfehérek a félidő hátralévő részében mindent megtettek az egyenlítésért, de inkább a taktikusan futballozó magyar gárda előtt adódtak helyzetek.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe: a madridiak többet birtokolták a labdát, de igazából helyzetekig sem jutottak el, mint ahogy a piros-fekete mezesek sem jelentettek különösebb veszélyt az ígéretes nevű Casillas Ramírez kapus portájára. Az 56. percben aztán meglett a sansz a spanyoloknak az egyenlítésre, ám mégpedig tizenegyesből egalizálhattak volna, ám Megyeri Gábor látványos vetődéssel hárította a a büntetőt – ezzel a Honvédnak sikerült megtartania az előnyt s megnyernie a mérkőzést.

KÉPGALÉRIA

XII. Puskás–Suzuki-kupa

Real Madrid CF 0–1 Budapest Honvéd (HT: 0–1)

Felcsút, Puskás-pálya, 2019. június 6.

Vezette: Szőts (Szécsényi, Kovács B.)

Gól: László D. (7.)

Sárga lap: Németh D. (59.)

Real Madrid: Casillas – Martí, Calleja, Garzón, De la Vibora – Keita (Parrado, 47.), Rey (Fernández, 53.), Nakai, Jiménez – Salazar, Iglesias (Munoz, 47.).
Honvéd: Megyeri G. – Buna, Fazekas L., Horváth M., Sikorszki – Szabó A., Török K., Kovács D. (Csaba, 60.), Bocskay B. – László D. (Csányi Á., 53.), Molnár R. (Németh D., 53.)
 

 
Kilencven éves lenne Kocsis Sándor

1929. szeptember 21-én Budapesten született "Kocka", vagyis Kocsis Sándor, az Aranycsapat legendás hírű csatára....

Tovább olvasom
 
Bonyhádon kezdődik a kupakaland

Megkezdi szereplését a Magyar Kupa 2019/2020-as szezonjának kiírásában Hornyák Zsolt gárdája, első ellenfelünk...

Tovább olvasom
 
Taroltunk Telkiben

A nyugati regionális válogatott nyerte a Régióválogatottak Tornáját. A győzteseket hét lányakadémistánk...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  2-1
VLS Veszprém - Puskás Akadémia FC II  1-0
Pusztavám-Jüllich - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  2-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  3-5
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-3
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi BFLA  2-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-2
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  2-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 (leány) - MLE-Sportolda  9-0
Paksi FC - Felcsút SE U12  5-1