Bezár
kibomlo kibomlo
HUN ENG

Sima Pana-siker az Eszék ellen

Megérdemelt 2–0-s győzelmet aratott a Panathinaikosz a kapura teljesen veszélytelen NK Osijek ellen a Puskás–Suzuki-kupa első napjának zárómeccsén.

Brusztolós meccsre számíthattunk az Panathinaikosz és az NK Osijek összecsapásán, s ilyen szempontból nem is kellett csalódnunk. már az elejétől hatalmas futómunka és kemény, férfias foci jellemezte az összecsapást. Ám amíg az eszéki együttes jóformán semmilyen veszélyt a görög kapura, a hellének gyors, pontos labdakihozatalra épülő futballja többször okozott felfordulást a horvát védelemben. Nem csoda hát, hogy a Pana vonult előnnyel szünetre: a 10. percben Pavlosz Karvunisz célozta meg tizennyolc méterről Filip Kovacevic kapuját, a horvát hálóőr képtelen volt hatástalanítani az elemi erejű bombát (1–0).

A második félidő sem hozott újdonságot, az eszékiek képtelenek voltak feltörni a Panathinaikosz védekezését, míg a túloldalon újabb gól esett: a 42. percben Antulakisz gyakorlatilag első labdaérintésből növelte az ezúttal fehér mezben játszó görög csapat előnyét (2–0). Mivel az eszékieknek a hajrában sem tellett még csak veszélyes támadásra sem, a görögök megérdemelten zsebelték be a három pontot.

KÉPGALÉRIA!

XII. Puskás–Suzuki-kupa

Panathinaikosz–NK Osijek 2–0 (1–0)

Felcsút, Puskás-pálya, 2019. június 6.

Vezette: Horváth T. (Horváth Z., Imrő)

Gól: Karvunisz (10.), Antulakisz (42.)

Sárga lap: Lazaridisz (16.)

Panathinaikosz: Gardunisz – Turkohoritisz (Komisz, 54.), Sziderasz, Robi, Kuciasz – Szakellaropulosz, Dimosztheniadisz – Pantelidisz (Liumisz, 51.), Karvunisz (Georgiopulosz, 51.), Lazaridisz (Mitropulosz, 54.) – Niarkhosz (Antulakisz, 39.).
Osijek: Kovacevic – Jozic, Prnjak (Markovic, 27.), Milosevic, Sencar – Galusic, Tankosic (Ulm, 42.) – Radosevic (Kupresak, 43.), Ivandic, Mekic (Fingernagl, 54.) – Bransteter (Vuica, 54.).

 

 
Gyurcsó-mesterhármassal fölényes siker

Gyurcsó Ádám az első félidőben triplázott, csapatunk 5–0-ra nyert a Bonyhád VLC ellen a Magyar Kupa 6. fordulójában.

Tovább olvasom
 
Másodszor is legyőztük a címvédőt

Mónos Tamás vezette korosztályos csapatunk a szezon másodszor verte meg a tavalyi bajnok MTK-t.

Tovább olvasom
 
Tovább menetelnek az U14-esek

Az U17-es csapat viszont váratlan vereségbe futott bele.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - MTK Budapest  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - ETO FC Győr  0-0
ETO FC Győr - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  2-1
VLS Veszprém - Puskás Akadémia FC II  1-0
Pusztavám-Jüllich - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  2-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  3-5
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-3
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi BFLA  2-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-2
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  2-4