Bezár
kibomlo kibomlo

Kiütöttük a svédeket

Fölényes, 6–0-s győzelmet aratott akadémistáinkkal a soraiban az U18-as magyar válogatott.

Kedden Skribek Alen találatával 2–1-re győzött korosztályos nemzeti együttesünk a skandinávok ellen. Két nappal később a két gárda ismét összecsapott Kecskeméten. A magabiztos magyar sikert hozó találkozón akadémistáink közül Ásványi Balázs, Körmendi Kevin, Radics Márton és Kocsis Bence is végig játszott, a keddi meccs hőse Skribek ezúttal nem lépett pályára. A magyar csapat 6–0-ra verte Svédországot – játékosunk Körmendi a negyedik gólt szerezte.

U18-as nemzetközi felkészülési mérkőzés, Kecskemét

Magyarország – Svédország 6–0 (3–0)

Ásványi B. – Lakatos (Huszti, 46.), Vágó G., Varju, Körmendi – Radics, Kocsis Be. – Kapronczai, Szabó B., Kalafat (Cipf, 64.)- Tóth-Gábor (Halmai, 46.)

G.: Kalafat (20., 40.), Kapronczai (35.), Körmendi (48.), Szabó B. (51.), Halmai (59.)

Körmendi Kevin: „A két mérkőzés alapján a svédek gyengébb játékerőt képviseltek, mint az olaszok vagy a svájciak. Az első összecsapáson negyed órát, a másodikon kilencven percet töltöttem a pályán. A keddi találkozó szorosra sikerült, de a másodikon magabiztosan nyertünk. Őszintén nem volt ekkora különbség a két csapat között, de remekül használtuk ki helyzeteinket, amely nagyon bíztató a jövőre nézve. A negyedik találatot én rúgtam: egy labdaszerzést követően a jobb oldalon indítottunk támadást, majd Szabó Bálint passza után ballal a tizenhatos sarkáról laposan a hosszúba lőttem.”
 

 
Keddtől Copa Alma Felcsúton

Akadémiánkon rendezik a Real Madrid alapítványának nemzetközi focitáborát. 

Tovább olvasom
 
Egy éjszaka Csepelen

A Múzeumok Éjszakája rendezvény keretein belül a mai nap folyamán a Puskás Intézet jóvoltából, az Aranycsapat...

Tovább olvasom
 
Családi szezonindító

A hétfői munkakezdés után csütörtökön családi délutánnal vette kezdetét a csapatépítés első...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Ajax Amszterdam  2-0
AZ Alkmaar - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  3-1
Paris Saint-Germain - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - AZ Alkmaar  3-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15 - Manchester City  2-1
Chivas Guadalajara - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-1
Feyenoord - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - CR Flamengo  2-4
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Panathinaikosz  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - NK Osijek  0-1