Bezár
kibomlo kibomlo

Egygólos győzelem az első edzőmeccsen

A szezon első felkészülési mérkőzésén Sós Bence és Radó András góljaival  2–1-re nyert NB I-es együttesünk az Aqvital FC Csákvár ellen.

Csákvári partnercsapatunk ellen vívta meg első szezonbeli felkészülési mérkőzését, melyen az első húsz percben két nagy védést kellett bemutatnia Markek Tamásnak, akinek előbb Josip Knezevic életerős löketét, majd a ziccerben kilépő David Vanecek lövését kellett hatástalanítania.

A csákvári kapuba így is bekerült a labda, mégsem szereztünk vezetést, mert Sós Bence gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. Nem sokat kellett azonban várni az első találatra: a 24. percben Knezevic átadásával Sós lépett ki és higgadtan helyezett a kapuba (1–0). Tizenegy perccel később jött az egyenlítés: egy elpasszolt labdával Baracskai Roland léphetett ki egyedül, és csakúgy, mint a túloldalon kollégája, ő sem hibázott (1–1).

Kisvártatva Kiss Tamás adott nagyszerű labdát Knezevicnek, aki mintegy tizenegy méterre a kaputól visszavette a bőrt, majd az oldalhálóba bombázott. A félidő vége felé Kiss Tamás csúszott el ziccerben, majd a túloldalon Kocsis Bence rontott el egy ajtó-ablak helyzetet, így döntetlennel vonultak szünetre a felek.

Kisebb csákvári lehetőségekkel indult a második félidő, ám csakhamar átvettük az irányítást, és újra megszereztük a vezetést: Balogh Balázs indításával Radó András lépett ki, és a Markeket váltó Hermány Bence mellett magabiztosan lőtt a hálóba (2–1). Nem sokkal később Nagy Zsolt fejese vágódott a felső lécről a gólvonalra – maradt az egygólos vezetés.

A 60. percben így is meglehetett volna harmadik: Tamás Nándor és Skribek Alen akciózott szemet gyönyörködtetően a jobb oldalon, a centerezés is szép volt, ám a középen érkező Radó elesett. Tízesünk nem sokkal később ismét ziccerbe került, ám ezúttal nem sikerült túljárnia Hermány eszén. A túloldalon is adódott komoly lehetőség: Deutsch László bal oldali megiramodása után szinte kihagyhatatlan helyzetbe hozta Daru Bencét, aki alig gurította hoszzú sarok mellé – maradt a 2–1, amely egyben a végeredmény is lett.

Felkészülési mérkőzés

Puskás Akadémia FC–Aqvital FC Csákvár 2–1 (1–1)

Gól: Sós (24.), Radó A. (52.), ill. Baracskai (35.)

PAFC: Hegedüs L. (kapus), Radics, Krizan, Hadzsiev, Balogh B., Kiss T., Urblík, Szolnoki, Sós B., Knezevic, Vanecek. Csereként pályára lépett: Tóth B. (kapus), Huszti A., Hegedűs J., Spandler, Nagy Zs., Fülöp L., Tamás N., Skribek, Radó A.

Csákvár: Markek (kapus), Csató M., Albert I., Tányéros, Major G., Mészáros D., Sándor Gy., Deutsch, Kocsis B., Baracskai, Sejben V. Csereként pályára lépett: Hermány (kapus), Nándori, Falusy, Kiprich D., Csendes, Daru, Sipos Z., Pratsner.

 
Gyurcsó-mesterhármassal fölényes siker

Gyurcsó Ádám az első félidőben triplázott, csapatunk 5–0-ra nyert a Bonyhád VLC ellen a Magyar Kupa 6. fordulójában.

Tovább olvasom
 
Másodszor is legyőztük a címvédőt

Mónos Tamás vezette korosztályos csapatunk a szezon másodszor verte meg a tavalyi bajnok MTK-t.

Tovább olvasom
 
Tovább menetelnek az U14-esek

Az U17-es csapat viszont váratlan vereségbe futott bele.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - MTK Budapest  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - ETO FC Győr  0-0
ETO FC Győr - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  2-1
VLS Veszprém - Puskás Akadémia FC II  1-0
Pusztavám-Jüllich - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  2-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Vasas Kubala Akadémia  3-5
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U15  2-3
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi BFLA  2-0
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  0-2
FTC - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14  2-4