Bezár
kibomlo kibomlo

Kilencet gurítottunk

NB III-as gárdánk fölényes győzelmet aratott első felkészülési mérkőzésén.

NB III-as csapatunk hétfőn új vezetőedzővel, Szélesi Zoltánnal kezdte meg a felkészülést az új bajnoki esztendőre. A PAFC II első felkészülési mérkőzését a megyei első osztályú Nyúl SC ellen játszotta. A mieink első edzőmeccsükön magabiztos 9–1-s sikert arattak. A holnapi pihenőnap után majd hétfőn jelentkeznek ismét edzésre fiataljaink, akik legközelebb jövő szombaton az NB III-as PMFC ellen lépnek pályára.

Felkészülési mérkőzés

Nyúl SC – PAFC II 1–9 (0–2)

Papp Zs. – Papp K., Papp M., Koch A., Körmendi - Kovács T., Posztobányi, Magyar – Ganbajar, Komáromi, Kiszely

Csereként pályára lépett: Vaits, Kocsis Ba., Vörös T., László N., Szabó P.

G.: Ganbajar (3), Komáromi (2), Koch A., Vörös T., Magyar, Szabó P.

Komáromi György: „Keményen dolgoztunk a felkészülés első hetében. Mindenki a maximumot nyújtotta a tréningeken, ahol látszódott, hogy a szünetben is készültünk. A mai összecsapás remek tesztmérkőzés volt, ahol nem az eredmény volt a fontos. A találkozó rávilágított, milyen hibákat kell kijavítanunk a bajnokság rajtjáig.”

 
Gyász

Gyászol a Puskás-család: örökre távozott közülünk akadémiánk egykori növendéke, Orbán Zoltán.

Tovább olvasom
 
Győzelem – Puskás-góllal

Az U18-as magyar válogatott 3–2-re győzött Lettország ellen. A második magyar találatot akadémistánk, Ominger Gergő szerezte.

Tovább olvasom
 
Csákvári „csikó”

Ismét akadémistánk szállította a győzelmet másodosztályú partnerklubunknak, az Aqvital FC Csákvárnak, amely...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Pákozd  9-1
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-5
Vasas SC (NB II) - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  1-8
Puskás Akadémia FC II - III. KER TVE  1-2
Pátka - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-7
Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - FK TSC  9-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Bős (U19)  7-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Bős (U17)  9-0