Bezár
kibomlo kibomlo

Vezettünk, de kikaptunk

Hiába került kétgólos előnybe, végül 4–2-es vereséget szenvedett U17-es válogatottunk.

A címvédő Horvátország ellen kezdte meg az U17-es magyar válogatott szereplését a Telki Kupán. Akadémistáink közül kapusunkat, Pataki Márkot a kezdőcsapatba jelölte Németh Antal szövetségi edző. Másik három növendékünket: Gazdag Vajkot, Mayer Jánost, és Szujó Attilát a tartalékok közé nevezte.

Már a 2. a második percben megszerezte vezetést a magyar csapat: Németh Dániel remekül tette maga elé a labdát a horvát védők gyűrűjében, majd lőtt a kimozduló hálóőr mellett a kapuba (1–0). Az első negyedóra végén Kerezsi Zalán szögletéből Török Kevin nagyszerű bólintásával duplázta meg előnyét utánpótlás-válogatottunk (2–0). A 25. percben aztán Pataki Márkot is megtornáztatták a horvátok: előbb Saranic kísérletét ütötte oldalra, majd harminc másodperccel később Cubelic lövését fogta akadémistánk.

A fordulást követően Sztojka Dominik húsz méterről elvégzett szabadrúgását Lovric tolta ki a léc alól. Sajnos azonban a következő percek nem rólunk szóltak: Az 51. minutumban egy kényszerítőt követően Bartol Barisic két magyar védő között a kapunkba talált (2–1). Aztán Tomislav Duvnjak huszonöt méteres lövésébe Pataki már csak beleütni tudott (2–2).

A 62. percben fordítottak a horvátok: Pataki kezéből kiesett a labda, amely így Barisic fejéről a magyar kapuba került (2–3). A 78. percben újabb akadémistánk kapott lehetőséget: Gazdag Vajk Kispál Tamást váltotta.

A 82. percben Pataki Bilichez passzolt, aki kihasználva a magyar kapus hibáját megszerezte a negyedik horvát gólt (2–4).

Fiaink szombaton 18 órakor Csehország ellen javíthatnak a Telki Kupán.

Telki Kupa U17-es nemzetközi felkészülési torna, Telki

Magyarország – Horvátország 2–4 (2–0)

Magyarország: Pataki M. – Varga G., Csinger, Török K., Benczenleitner – Kispál (Gazdag V., 78.), Sztojka, Bénei (Horváth A., 54.) – Kovács M. (Redzic, 78.), Németh D., Kerezsi (Bedő, 68.)

Horvátország: Lovric – Pobi, Pelivan, Braun, Brekalo – Cubelic (Romac, 61.), Duvnjak, Saranic (Krolo, 69.) – Kanizaj (Bilic, 61.), Barisic (Laca, 85.), Rozic (Zilinski, 85.)

G.: Németh D. (2.), Török K. (16.), ill. Barisic (51., 62.), Duvnjak (53.), Bilic (82.)

 
Portugál bekk az első fecske

Egyesületünk kettő plusz egy éves szerződést kötött Joao Nunesszel.

Tovább olvasom
 
Gyurcsó is elbúcsúzott

Egyéves kölcsönszerződése lejártával távozik klubunktól Gyurcsó Ádám.

Tovább olvasom
 
Hegedűs Diósgyőrben

Szerződésének lejártával a Diósgyőri VTK színeiben folytatja pályafutását Hegedűs János.

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia FC - Budapest Honvéd  2-1
Puskás Akadémia FC - Paksi FC  3-1
DVTK - Puskás Akadémia FC  1-2
DVSC - Puskás Akadémia FC  2-2
Puskás Akadémia FC - Kaposvári Rákóczi FC  2-1
ZTE FC - Puskás Akadémia FC  2-0
Puskás Akadémia FC - FTC  1-1
Puskás Akadémia FC - Aqvital FC Csákvár  5-0
Puskás Akadémia FC - Budafoki MTE  2-0
Herceghalom - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-3