Bezár
kibomlo kibomlo

Háromból három

Másodosztályú partnerklubunk, az Aqvital FC Csákvár jelenlegi és volt akadémistáinkkal a soraiban három győzelemmel kezdte a bajnokságot.

Az előző szezonban az NB III Nyugati csoport harmadik helyén végző PAFC II-től távozó Visinka Edével vágott neki a másodosztályú bajnokságnak a Csákvár. Partnerklubunk remekül kezdte az új kiírást: a bajnoki aranyéremre hajtó MTK-t 3–1-re, a Vácot 2–1-re, a Budafokot szintén 2–1-re verte, s ezzel második helyen áll az NB II-ben.

A menetelésből jelenlegi és volt akadémistáink egyaránt kivették a részüket. A hét csákvári találatból hatot korábbi növendékünk jegyzett: Baracskai Roland és Mészáros Dávid két-két, Tányéros Ádám egy találatig jutott eddig. Mészáros Dávid ráadásul Vác és a Budafok ellen is győztes gólt lőtt – Vácon a 90. percben talált be. Rajtuk kívül Kiprich Dávid és Galambos Ádám ugyancsak partnercsapatunkat erősíti.

Ebben az évadban akadémistáink közül Deutsch László – akit behívott Gera Zoltán az U21-es magyar válogatott keretébe –, Kocsis Bence, Major Gergő, Mim Gergely, Nándori Botond és Sipos Zoltán kölcsönben gyűjthetnek tapasztalatot az NB II-ben. A PAFC játékosa, Madarász Márk szintén Csákváron futballozik kölcsönben.

„Sokat köszönhetünk az új vezetőedzőnek, rögtön tudtunk azonosulni a játékrendszerével. Reménykedtünk benne, hogy ilyen jól fogjuk kezdeni az új szezont. Az MTK elleni szezonnyitóra úgy mentünk ki, nincsen veszíteni valónk, s a siker lendületet adott a csapatnak. Sokat segített, hogy az új társakat már régóta ismerjük, hiszen sokan a Puskás Akadémián nevelkedtünk, de a többiek is hamar beilleszkedtek. Nekem ez a negyedik évem az NB II-ben, és én is igyekszem segíteni a fiatalokat a játékkal, az ellenfelekkel kapcsolatban. Még én is fiatal vagyok, de próbálok rutinos labdarúgóként viselkedni. Vácon fel sem fogtam, hogy gólt lőttem. Sok időt vártam már az első gólomra, voltak helyzeteim, kapufáim, de a gól nem jött. Nagyon örülök, hogy az első NB II-es találatom három pontot ért” – fogalmazott korábbi akadémistánk, Mészáros Dávid.
 

 
Gyász

Gyászol a Puskás-család: örökre távozott közülünk akadémiánk egykori növendéke, Orbán Zoltán.

Tovább olvasom
 
Győzelem – Puskás-góllal

Az U18-as magyar válogatott 3–2-re győzött Lettország ellen. A második magyar találatot akadémistánk, Ominger Gergő szerezte.

Tovább olvasom
 
Csákvári „csikó”

Ismét akadémistánk szállította a győzelmet másodosztályú partnerklubunknak, az Aqvital FC Csákvárnak, amely...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

FC Nagykanizsa - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Pákozd  9-1
MTK Budapest - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-5
Vasas SC (NB II) - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány)  1-8
Puskás Akadémia FC II - III. KER TVE  1-2
Pátka - Puskás Akadémia III (megye II. osztály)  1-7
Puskás Akadémia FC - MOL Fehérvár FC  0-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U14 - FK TSC  9-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Bős (U19)  7-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Bős (U17)  9-0