Bezár
kibomlo kibomlo

Puskás Ferencre emlékezünk

Tizenhárom évvel ezelőtt, 2006. november 17-én, hetvenkilenc éves korában hunyt el a magyar futball-történelem egyik legnagyobb alakja, akadémiánk névadója, Puskás Ferenc. Most elképesztő játékos–karrierjének utolsó momentumát, az ötven évvel ezelőtti búcsúmérkőzését elevenítjük fel, 1969–ből. A Puskás Intézet több relikviát is őriz eme jeles eseményről.

Puskás Ferenc a mai napig az egyik legismertebb magyar, nevét a világ minden táján ismerik. Tehetségére korán felfigyelve már tizenhat évesen bekerült a Budapest Honvéd felnőtt csapatába. 1945-ben, tizennyolc évesen pedig a válogatottban is bemutatkozhatott. Ahogy teltek-múltak az évek, a szerény kisfiúból a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitánya lett. Jöttek a sikerek is: a kispesti csapat ötször nyert magyar bajnokságot, az Aranycsapat pedig négy éves veretlenségi sorozatot mutatott be olimpiai győzelemmel, Európa Kupa-arannyal, vagy éppen az angolok ellen sikerekkel. Puskás Ferenc azonban ekkor sem „szállt el”, maradt ugyanolyan szerény, segítőkész, szerethető ember, aki volt egész életén keresztül. Puskás Ferenc a Honvéd 1956-os BEK-meccsei és az otthonról letiltott dél-amerikai túrája után, továbbá a magyar forradalom leverését követően úgy döntött, hogy nem tér haza a kommunista Magyarországra. Harmincegy évesen szerződtette a Real Madrid.

Puskás Ferenc búcsúmeccsének plakátja, 1969. május 26. (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

Spanyolországi időszaka alatt rendkívüli sikerek részese lehetett: 372 meccsen 324 góllal gazdagította csapatát. A spanyol bajnokság gólkirályaként négyszer érdemelte ki a Pichichi-trófeát. A BEK-ben 39 mérkőzésen 35 gólt lőtt és 12 találatával gólkirály lett az 1959/1960-as évadban. Az 1960-as Eintracht Frankfurt elleni döntő 7–3-as győzelméből négy góllal vette ki a részét. A „királyi gárdával” öt bajnoki címet nyert, emellett háromszoros BEK-győztes, egyszeres Spanyol Kupa-győztes, illetve egyszeres világkupa-győztes lett.

Puskás Ferenc búcsúja a madridi közönségtől (Puskás Intézet)

Puskás Ferenc ajándék zászlója a Malaga csapatától (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

Puskás Ferenc elképesztő karrierjének búcsújára tehát ötven évvel ezelőtt, 1969. május 26-án Madridban került sor. A Bernabeuban több mint hetvenezer néző látta, ahogy az osztrák bajnokcsapat Rapid Wien-t a Real Madrid 4–2-re győzte le. Ez volt „Ágyúcska” – ahogy Öcsit akkor a Real Madrid szurkolói becézték – karrierjének utolsó meccse, itt búcsúzott el az aktív játéktól.

Puskás Ferenc búcsúmeccsére kapott ajándék ágyúja, a nem egészen pontos dátummal. (Puskás-hagyaték/ Puskás Intézet)

 
Kubalát és Puskást méltatta a bolgár világklasszis

A FC Barcelona magyarjait és Puskás Ferencet méltatta Hriszto Sztoicskov, akivel Pancho Aréna-beli látogatása során...

Tovább olvasom
 
Beavatás

A hagyományokhoz hűen idén is megtartottuk akadémiánkon a gólyaavatót.

Tovább olvasom
 
Mongol küldöttséget fogadtunk

Akadémiánkat szerette volna látni az ázsiai ország sportügyi államtitkára és az Elnöki Hivatal...

Tovább olvasom
Még több Hír
kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Budapest Honvéd-MFA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  2-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 (leány) - Kelen SC  7-1
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  0-1
Budapest Honvéd-MFA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  4-3
FTC - Puskás Akadémia FC  2-2
Dabas-Gyón FC - Puskás Akadémia FC  0-3
Vasas Kubala Akadémia - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19  0-0
III. KER. TVE - Puskás Akadémia FC II  1-1
Puskás Akadémia FC - Mezőkövesd Zsóry FC  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U19 - FTC  1-3