megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Maradt a pótselejtező

Maradt a pótselejtező

Már az első negyedóra végén hátrányba került válogatottunk Walesben, s 2–0-ra kikapott a jobban futballozó brit csapattól.

Válogatott

⏲ 2019-11-19

Gareth Bale, Aaron Ramsey és Daniel James a kezdőben – legnyalkább verbunkját állította ki ellenünk a Manchester United egykori szupersztárja, Ryan Giggs. A mieinknél Marco Rossi a kezdőbe állította Nagy Zsoltot, s mellette másik egykori akadémistánk, Sallai Roland is helyet kapott a bal szélen. A képlet egyszerű volt: a győztes automatikusan kijut a jövő nyári kontinenstornára, a döntetlen pedig nagy valószínűséggel a nevető harmadiknak, Szlovákiának kedvezett volna.

A közel harmincezer hazai szurkoló által hajtott Giggs-fiúk a frenetikus buzdítás ellenére nem jöttek nekünk esztelenül, inkább felezővonal környékén próbálták megakadályozni honfitársaink labdakihozatalait – sikerrel. Míg mi nem igazán találtuk harcmodoruk ellenszerét, ők sajnos elég hamar megtalálták a kulcsot a magyar védekezéshez: Joe Allen Bale-nek adott remek labdát a bal oldalon, aki ballal hajszálpontosan ívelt középre, ahol Ramsey érkezett, és öt méterről a kapunkba fejelt (1–0).

Az előnytől némileg megnyugodtak a hazaiak, ám harciasságukból továbbra sem engedtek, s előttük adódott a következő helyzet is, amikor ismét Bale centerezett, középen ezúttal Kieffer Moore fejét találta meg, ám a középcsatár az oldalsó léc mellé bólintott. Ezután viszont rajtunk volt a sor: előbb Szoboszlai Dominik cselezte magát ígéretes helyzetbe, majd a Szalai Ádám hozta szinte kihagyhatatlan helyzetbe a Salzburg ifjú légiósát, aki Wayne Henneseyt találta telibe, csakúgy, mint a kipattanóra érkező Sallai – egyenlíthettünk volna…

Ehelyett már a második félidő legelején duplájára nőtt a walesi fór: Ben Davies balról középre kanyarított szabadrúgásába Bale kanalazott bele félfordulatból a tizenegyespont magasságában, a labda az ötös sarkánál egyedül álldogáló Ramsey elé került, aki higgadt labdaátvétel után négy méterről lőtt a léc alá (2–0).

A gól után Wales felszabadultan futballozhatott; előbb Bale tekert milliméterekkel a bal felső sarok fölé, aztán Baráth Botondnak kellett mentenie Ramsey elől, majd James vétette el mintegy két centivel a bal felső sarkot. A 74. percben ismét Ramsey került ziccerbe James szólója után, ám Gulácsi Péter parádéja megfosztotta a mesterhármastól a Juventus középpályását. Kilenc perccel később Davies beadása után az előre húzódó Mepham fejelte a bal alsó mellé – ez volt a meccs utolsó helyzete. Vereségével válogatottunk a 4. helyen végzett csoportjában, ám a pótselejtezőn még kivívhatja a továbbjutást.

Európa-bajnoki selejtező, E-csoport

Wales–Magyarország 2–0 (1–0)

Cardiff, Cardiff City Stadium

Vezette: Hategan (Sovre, Gheorghe) – románok

Gól: Ramsey (15., 47.)

Sárga lap: Lockyer (72.), James (88.), ill. Pátkai (66.), Kovács I. (71.)

Wales: Hennessey – C. Roberts, Lockyer, Mepham, B. Davies – Morrell (Ampadu, 50.), Allen – Bale (Wilson, 88.), Ramsey, James – Moore.

Magyarország: Gulácsi – Lovrencsics, Baráth, Lang, Nagy Zs. – Pátkai, Nagy Á. (Kovács I., 60.) – Dzsudzsák (Varga R., 72.), Szoboszlai, Sallai (Holender, 83.) – Szalai Á.

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

PUSKÁS VS Paks

VS

április 20. | 14:30 | Pancho Aréna

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

Puskás Akadémia U15–ZTE FC  3–2
Várda Labdarúgó Akadémia–Puskás Akadémia U19  4–1
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U15 (leány)  0–8
ST. Mihály FC - Puskás Akadémia U17 (leány)  1–8
CAOLA SC Sopron - Puskás Akadémia FC II  2-1
Puskás Akadémia U19 (leány) - ST. Mihály FC  5-1
Puskás Akadémia U16 - Vasas Kubala Akadémia  0–3
Puskás Akadémia U17 - Várda Labdarúgó Akadémia  2–0
MTK Budapest - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  2–1
Várda Labdarúgó Akadémia - Puskás Akadémia U19  4–1