Bezár
kibomlo kibomlo
HUN ENG

NEMZETKÖZI UTÁNPÓTLÁS TORNA

HUN ENG

Tisztelt Olvasó!

Az idei Puskás-Suzuki Kupa több szempontból is különleges, hiszen egyrészt ez a tizedik, jubileumi torna, másrészt fiaink idén minden eddiginél erősebb mezőnyben, a kontinens legjobb klubjaiban futballozó U17-es játékosokkal fognak megmérkőzni.

Az idei év azonban nemcsak a jövő reménységeiről, hanem a múlt nagyjairól is szól. Ha nem távozott volna közülünk, akkor a kupa névadója, Puskás Öcsi bácsi immár 90 esztendősen szurkolhatna velünk együtt. Az ő életútja igazi sikertörténet, amely azt bizonyítja, hogy akiben a tehetség kitartással párosul, az feljuthat a világ tetejére. Már életében a világon mindenhol igazi sztárként ünnepelték, ő mégsem feledkezett meg soha arról, honnét jött. Kívánom, hogy akik a mostani tornán pályára lépnek, úgy futballozzanak, mintha ő is a lelátón ülne.

A kupa minden játékosának élményekben és eredményekben gazdag versengést, a nézőknek pedig izgalmas mérkőzéseket és jó szurkolást kívánok!

Hajrá, Magyarország, hajrá, magyarok!

Budapest, 2017. május 23.

Orbán Viktor
 

Mészáros Lőrinc

A Puskás Akadémia elnöke

Furcsa dolog az idő. Tíz év történelmi léptékkel tekintve semmiség, ám az egyes ember számára sokszor felfoghatatlanul hosszú – a kreatív elme és a tevékeny akarat rengeteg mindent képes belesűríteni.

Az idén tizedszer rendezzük meg az évek során komoly nemzetközi rangot kivívó Puskás–Suzuki Kupát, melyen az állandó résztvevőkön – Puskás Akadémia, Honvéd, Real Madrid, Panathinaikosz – kívül olyan patinás egyesületek utánpótláscsapatai fordultak meg, mint a Ferencváros, a Slovan Bratislava, a Milan, az Austria Wien, a Melbourne, vagy éppen a belga Genk. A kupán a magyar tehetségeken kívül olyan futballisták szárnypróbálgatásait láthattuk, mint az azóta a Real Madriddal Bajnokok Ligája győztes Daniel Carvajal és Álvaro Morata.

Az idén a veretes névsor a német rekordbajnok, ötszörös BEK/BL-első Bayern Münchennel, valamint a KEK 1962-63-as kiírásának győztesével, a portugál pontvadászatban tizennyolcszor megkoronázott Sporting Lisszabonnal, Cristiano Ronaldo nevelőegyesületével egészül ki.

Real Madrid, Seville, Málaga, Wolfsburg, Palermo, Pogon Szczecin, Ferencváros, Videoton – csak néhány klubnév azok közül, amelyek jelenleg olyan játékosokat tudhatnak a soraikban, akik 16-17 évesen a Puskás–Suzuki Kupán is megmutatták oroszlánkörmeiket. Sikeresek lettek, mint ahogy a viadal is sikerre ítéltetett, már fogantatásának pillanatában: minden idők egyik legnagyszerűbb labdarúgója, Puskás Ferenc neve olyan hívó szó, olyan – modern kifejezéssel élve – „brand”, amelynek ereje a legjobb minőséget vonzza bárhol a világon.

„Tanítsátok futballozni a gyerekeket” – mondta egykor Öcsi bácsi, s a példákból látható, hogy szavainak volt foganatja.

Nem véletlen tehát, hogy a 2014 áprilisában a Pancho Arénát is a Puskás–Suzuki Kupa döntőjével avattuk fel, mint ahogy az sem, hogy évről évre a legjobb magyar játékvezetők bíráskodnak a tornán. A minőség kötelez: az idei megmérettetés a résztvevők névsorát tekintve minden eddiginél színvonalasabbnak ígérkezik, s ismét kiváló lehetőség lesz arra, hogy jó hírét vigye a világban akadémiánknak, illetve a magyar labdarúgásnak. Pontosan úgy, ahogy a torna és intézményünk névadója, Puskás Ferenc tette.

 

YOSHINOBU ABE
vezérigazgató
Magyar Suzuki Zrt.


Köszöntöm az idei mezőny játékosait és a szurkolókat! Kitüntetett év, a mérföldkövek éve az idei esztendő, hiszen 10. jubileumához érkezett a Puskás-Suzuki-kupa, az esztergomi gyárban pedig legördült a 3 milliomodik Suzuki is a gyártósorról.

Az ilyen kerek évfordulók alkalmával az ember óhatatlanul is megáll egy pillanatra, hogy összegezze az eddig megtett utat. Most azért is különleges ez a számvetés, mert idén lenne 90 éves Puskás Ferenc, a földkerekség legismertebb magyar focistája. Hagyatéka nem csak a magyaroknak, de minden sportolónak örökérvényű: hűség, alázat, emberség, a foci őszinte szeretete és a sport iránti tisztelet. Ezt képviselte Puskás, ezt hirdetjük magunk is minden torna alkalmával.

Az elmúlt 10 évben a Magyar Suzuki Zrt. sokat tett a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiával közösen, hogy ez a nagyszerű kupa a hazai és a nemzetközi futballélet meghatározó eseményévé váljon. A cél pedig, ami továbbra is ösztönöz minket, hogy még több fiatal tehetség kapjon lehetőséget a bemutatkozásra, fejlődésre. Elmondhatjuk, hogy a jubileumi tornán minden eddiginél színvonalasabb mezőny lép pályára, biztos vagyok benne, hogy rendkívül izgalmas mérkőzéseknek lehetünk szemtanúi ezúttal is.

Puskás Ferenc előtt tisztelegve, a csapatoknak sok sikert, a nézőknek jó szurkolást, a Puskás-Suzuki-kupának pedig még legalább 10 ilyen csodás évet kívánok!
 

kibomlo kibomlo
Bezár

Események

Legfrissebb eredmények

Airnergy FC-Soroksár - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U18 (leány)  2-0
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17 - Illés Akadémia-Haladás  1-1
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16 - Illés Akadémia-Haladás  1-0
Vác VLSE - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U18 (leány)  2-2
Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U12 - Veszprém  2-0
Puskás Akadémia III (megye II. osztály) - Fehérvárcsurgó  1-0
Ceglédi VSE - Puskás Akadémia FC  0-0
Tarr Andráshida SC - Puskás Akadémia FC II  1-3
DVSC-DLA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U17  0-2
DVSC-DLA - Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia U16  3-2