megafon Ne maradj le semmiről! HÍREK SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK SHOP
Továbbképzés királyi módra

Továbbképzés királyi módra

Akadémiánk két szakembere járt Madridban, a Real alapítványának edzői továbbképzésén. 

⏲ 2024-04-25

Szakmailag rendkívül hasznos, sportemberileg pedig igen felemelő - nem akármilyen élményben volt része akadémiánk két vezetőjének az elmúlt napokban. Lacza Albert, a gyermekcsoport koordinátora, és Székely Gábor operatív vezető végezte el a Real Madrid Alapítvány edzői továbbképzését, mely elsősorban szociális alapon működő sportiskolák számára nyújt ilyen jellegű képzéseket.

Szakembereink nemcsak az alapítvány edzői programjába nyerhettek betekintést, és mutathattak be egy edzést az előadásokon keresztül tanultak alkalmazásával, de a Bernabeu Stadionban élőben láthatták a Real Madrid–Barcelona mérkőzést, azaz az El Clásicót is.

Lacza Albert nagy Real-szurkoló, így alighanem megkoronázta számára az élményt a királyiak 3–2-es győzelme.

„Óriási élmény volt a mérkőzést, ráadásul a szervezők jóvoltából városnéző- és stadiontúrán is részt vehettünk. Persze az út célja elsősorban szakmai volt, egy rendkívül intenzív továbbképzésen vagyunk túl, ahol az alapítvány értékeinek megismerésén túl technikai-taktikai elemekből álló előadásokat is meghallgathattunk, majd a tanultakra hagyatkozva önálló edzést is tarthattunk a Real edzőközponjában. Elégedetten, a tudásomat növelve térhettem haza” – árulta el a gyerekcsoportjainkat koordináló Lacza Albert.

„A Real Madrid Alapítvány programjának, melyet Felcsúton a RealTanoda képvisel, az a lényege, hogy társadalmilag hátrányban lévő gyerekeket a futballon keresztül zárkózassanak fel. Ebbe a programba nyerhettünk betekintést a háromnapos kurzuson keresztül. Megtudhattuk, hogy az élsporttal ellentétben itt milyen értékeknek kell érvényesülniük a versenyeztetés során, erre láthatunk majd egyébként példát az újabb Copa Almán, melyet mi rendezhetünk júniusban. Aztán részletesen hallhattunk arról, hogy az edzéseken miként lehet beépíteni ezeket a társadalmilag fontos értékeket a gyerekek gondolkodásába, segítve ezzel az integrációjukat, önbecsülésüket. A technikai-taktikai elemek gyakorlása során is ezeknek az értékeknek kell középpontba helyeződniük, hogy a sport összetartó erő legyen számukra, ne arról szóljon, hogyan tudják megkülönböztetni magukat képességeik, vagy hátterük alapján. Az összesen húszórás továbbképzésről szóló oklevelünket maga Álvaro Arbeloa, a Real korábbi kitűnő játékosa adta át, mely nagy megtiszteltetés volt számunkra, ahogy azt is hálásan köszönjük, hogy a klub jóvoltából eljuthattunk az El Clasicóra. Nagyon komoly, összetett képzésen vagyunk túl, és alig várjuk, hogy a Copa Almán majd mi is vendégül láthassuk a Real Alapítványát és az általuk támogatott nemzetközi sportiskolák nebulóit” – így látta a továbbképzés másik résztvevője, Székely Gábor.

Gratulálunk!

Puskás Akadémia logó
TOVÁBBI HÍREK

More news

EGY SZÍV.

PUSKÁS AKADÉMIA MINDEN PLATFORMON

CSATLAKOZZ!

×

EGY SZÍV.

MTK VS PUSKÁS

VS

május 11. | 15:30 | Hidegkuti Nándor Stadion

SZURKOLÓI INFORMÁCIÓK
X

Események

Legfrissebb eredmények

ETO FC Győr - Puskás Akadémia U17  1–2
ETO FC Győr - Puskás Akadémia U14  1–4
Puskás Akadémia U15 - Várda Labdarúgó Akadémia  1–0
Astra-HFC-Üllő - Puskás Akadémia FC (Női NB I)  0–3
Puskás Akadémia U19–DVSC  2–2
MTK Budapest–Puskás Akadémia Leány U19  2–4
Puskás Akadémia U17 - DVSC  1–0
Puskás Akadémia FC II - ETO Akadémia  0–2
Puskás Akadémia U14 - Illés Akadémia-Haladás  5-0
Puskás Akadémia U16 - UTE  3-1