Egygólos vereség a Baseltől
2–1-re kikapott együttesünk a svájci ezüstérmes FC Baseltől a spanyolországi edzőtábor első felkészülési mérkőzésén.
Első csapat
⏲ 2019-01-17
A mérkőzés elején egy Van Wolfswinkel-lesgól jelezte, hogy az Európa-ligás FC Basel nem veszi félvállról a mieink elleni felkészülési mérkőzést. Kisvártatva sajnos a vezetést is megszerezték a helvétek: Braniszlav Danilovicsot szerelték a tizenhatoson belül, a belül érkező Albian Ajeti pedig a hálóba gurított (1–0). A első félidőben leginkább az történt, amit az ezúttal tiszta fehérben futballozó piros-kékek akartak, Szolnoki Rolandnak például a 21. percben a gólvonalról kellett mentenie Ajeti perdítésénél.
A második játékrészben aztán már előttünk is akadtak helyzetek; előbb Liridon Latifi beadása után Kiss Tamás lövését fogta a svájci kapus, majd egy betörés végén Benedik Mioc lőtt a bázeliek kapuja mellé. A legnagyobb helyzetet a mi oldalunkon Bacsana Arabuli hagyta ki, aki Osváth Attila tökéletes beadását fejelte a kapu mellé. Az eredmény a 87. percben módosult, és sajnos nem úgy, ahogy mi szerettük volna – ekkor a svájci válogatott Fabian Frei vette be a kapunkat egy jobb oldali támadás végén (2–0). Kisvártatva jött a Puskás-válasz: szabadrúgást kaptunk a svájci tizenhatos előtt, Latifi pedig szépen tekert a kapu jobb oldalába, kialakítva ezzel a 2–1-es végeredményt.
Nemzetközi felkészülési mérkőzés
FC Basel–Puskás Akadémia FC 2–1 (1–0)
Gól: Ajeti (9.), Frei (87.), ill. Latifi (90.)
PAFC: Danilovics – Szolnoki, Heris, Poór, Nagy Zs. – Mioc, Balogh B. – Latifi, Knezevic, Kiss T. – Radó A. Csereként pályára lépett: Osváth, Hadzsiev, Bokros, Tamás N., Komáromi Gy., Arabuli