Pontot csentünk a Groupamából
Jó volt a helyzetkihasználásunk, és emberhátrányban is elbírtuk a nyomást, a legutóbbi öt egymás elleni meccsünkön ez már a negyedik 1–1-es döntetlen.
Rangadóhoz méltó módon indult a találkozó, a metsző hidegben a csapatok férfiasan egymásnak estek. A 6. percben egy hazai szöglet után Ryan Mmaee csúsztatta meg fejjel veszélyesen a labdát, ami aztán Kristoffer Zachariassen térdéről vágódott a kapunk mellé. A 13. percben Szolnoki Roland késett el egy becsúszással, Eldar Civic volt a szenvedő fél, akit le is kellett cserélni, Marian Cabraja állt be a helyére. A hazai tábor megjegyezte magának az esetet, és valahányszor „Szoszóhoz” került a labda, ennek hangot is adott.
Az első negyedóra végén Nagy Zsolt két beívelése jelentett némi veszélyt a részünkről, de a labdái nem találtak embert. A 21. percben egy elhibázott felszabadítás után Aissa Laidouni kaparintotta meg a labdát az alapvonalunk mellett, öt méterre a kapunktól, valószínűtlen szögből lőtt, de nem tudott túljárni Markek Tamás eszén.
Egyre jobban beszorultunk, a 31. percben a vendéglátók megszerezték a vezetést: egy kezelhetőnek tűnő szituációban Laidounihoz került a labda a tizenhatosunkon belül, a Fradi középpályása 13 méterről, jobb oldalról keresztbe ellőtte a labdát, ami a Markek lábát és a jobb kapufát érintve kötött ki a hálóban (1–0).
A 38. percben Markek védett hatalmasat, Cabraja életerős, bal alsóba tartó lövését tornászta szögletre. A 40. percben ismét egy jobboldali támadás vezettek a zöldek, Mmaee átívelése Tokmac Nguent kereste, aki becsúszva próbálta a kapuba kotorni, de a próbálkozása fölé ment.
A fordulás után rögtön két jó elfutásunk is volt, majd Szolnoki indította remekül Luciano Slagveert, ő középre adott, Henry Wingo rosszul szabadított fel, Komáromi György csapott le a labdára, Alexandru Balutához passzolt, aki kilőtte a jobb alsót (1–1).
Az 58. percben Zachariassen majdnem módosította az állást, de 6 méterre a kapunktól rosszul vette át a labdát, amely a melléről Markekhoz pattant. A hazaiak mestere próbálta felrázni a Fradit, a 63. percben behozta Olekszandr Zubkovot és Myrto Uzunit is. Az albán játékossal két perccel később Szolnoki „találkozott”, talpalását azonban a bíró sárgával büntette, amely már a második volt, így emberhátrányban folytattuk.
A Ferencváros értelemszerűen többet birtokolta a labdát, de a mezőfölényét nem tudta gólra váltani, védelmünk még csak komolyabb helyzetet sem engedélyezett a zöld-fehéreknek. Ezen egyébként nem változtatott a házi „csodafegyver”, Franck Boli beállása sem. Baluta nagyon szépen takarított a tizenhatos előterében és gondoskodott arról, hogy a játékszer ne csak a mi térfelünkön pattogjon.
A 64. percben Cabraja szabadrúgását Markek zseniális védéssel szedte ki a bal felsőből. Mindig odaért valaki, Spandler Csaba legalább négy esetben csukafejessel szabadított fel, de az egész csapaton látszott, hogy foggal-körömmel ragaszkodik a pontrabláshoz. Fogyott azonban a levegő, így Hornyák Zsolt is kettős cserére szánta el magát, a mérkőzés hajrájára Géresi Krisztian és Gera Dániel állt be.
Hosszú idő után csak a 87. percben került gólhelyzetbe a Ferencváros, de Zubkovot az utolsó pillanatban szereltük. Az ukrán támadó a meccs utolsó percében lőtt még egy lesgólt, miután Markek hatalmas védéssel kapufára tolta Mmaee lövését.
Önfeláldozó védekezéssel, sok futással sikerült egy pontot rabolnunk az Üllői útról, így a téli szünetre biztosítottuk helyünket a „dobogón”.
OTP Bank Liga, 15. forduló, Groupama Aréna, 6000 néző
Ferencvárosi TC – Puskás Akadémia FC 1–1 (1–0)
Vezette: Andó-Szabó Sándor
Gól: Laiduni (30.) ill. Baluta (49.)
Sárga lap: Marin (12.), Botka (39.), illetve Szolnoki (11.), Plsek (23.), Nagy (33.), Van Nieff (46.), Nunes (90.)
Kiállítva: Szolnoki (63.)
FTC: Dibusz – Botka (Wingo, 45.), Blazic, Kovacevic, Civic (Cabraja, 33.) – Laidouni, Besic (Boli, (78.) – Zachariassen (Uzuni, 63.), Marin, Tokmac (Zubkov, 63.) – R. Mmaee.
PAFC: Markek – Szolnoki, J. Nunes, Spandler, Nagy Zs. – Van Nieff, Plsek (Favorov, 45.)– Slagveer (Géresi, 74.), Komáromi (Stronati, 90.), Baluta (Bakti, 88.) – Kozák (Gera D., 74.).