Igazságos döntetlen a Fradi ellen
Bár az első félidő hajrájában a Ferencváros vezetést szerzett a Pancho Arénában, csapatunk a második félidőben átvette az irányítást, és Josip Knezevic tizenegyesével megérdemelten egyenlített.
Első csapat
⏲ 2017-10-14
Ötvédős felállást talált a ki a nagyszerű formában lévő Ferencváros ellen Pintér Attila, együttesünk tudatosan átengedte a területet a vendégeknek, és gyors ellencsapásokkal igyekezett a fővárosiak védelme mögé kerülni. Az első félidő nagy részében mindezt sikerült is megvalósítani, hátul sikerrel zártuk le a passzsávokat a gólérzékeny Böde Dániel felé, így leginkább csak távoli lövésekkel tudtak próbálkozni a ferencvárosiak; az egyetlen alkalommal, amikor eljutott a tankszerű csatárhoz egy beívelés, Hegedüs Lajos volt a helyén.
A mieink legnagyobb lehetősége a 31. percben jött, amikor Josip Knezevic Márkvárt Dávid passza után 18 méterről ballal bombázott, a labda Dibusz Dénes kapuja felé száguldott, ám a válogatott portás nagyot védett. Nyolc perccel később aztán váratalnul vezetést szerzett az FTC: Lovrencsics Gergő jobb oldali beadását többen is elvétették, így a labda végül lejutott Joseph Paintsilhez, aki Osváth Attila mellett átvette a labdát, és ballal a jobb alsóba lőtt (0–1). A félidő vége előtt négy perccel még adódott előttünk lehetőség, de sem Antonio Perosevic, sem Márkvárt nem tudta bevenni Dibusz kapuját.
A szünetben Pintér Attila kettős cserére szánta el magát, és formációt is váltott, s együttesünk át is vette az irányítást. Szakály Péter például hét percen belül két igen ígéretes lövést is megeresztett, ám Dibusz mindkét alkalommal bravúrral ütötte ki a labdát bal alsó sarok elől. A Fradi is adott azért magáról életjelt a távoli lövéseken kívül is: a 79. percben talán a meccs legnagyobb helyzetét hagyták ki a IX. kerületiek, amikor Böde egy szóló után tálalt Julian Koch elé, akinek lövését Hegedüs lábbal védte.
Az elrontott ziccer mint annyiszor, most is megbosszulta magát, s ennek most mi örülhettünk: a 84. percben Balogh Balázs passza után Liridon Latifit lökte fel a tizenhatoson belül Otigba Kenneth, a megítélt büntetőt Knezevic ballal magabiztosan lőtte a jobb sarokba, beállítva ezzel az 1–1-es végeredményt.
Képgalériánkat ide kattintva tekintheti meg!
OTP Bank Liga, 12. forduló:
Puskás Akadémia FC – Ferencvárosi TC 1–1 (0–1)
Vezette: Bognár (Tóth II, Szert)
Gól: Knezevic (84.), ill. Paintsil (39.)
PAFC: Hegedüs J. – Osváth (Latifi, 46.), Heris, Vanczák, Poór, Balogh – Márkvárt (Bacelic-Grgic, 46.), Mevoungou, Szakály (Prosser, 75.) – Knezevic, Perosevic.
FTC: Dibusz – Botka, Otigba, Blazic, Pedroso – Gorriarán (Moutari, 69.), Szpirovszki (Koch, 76.), Leandro – Lovrencsics (Sternberg, 82.), Böde, Paintsil.