Meglepő Zete-siker
1–0-s vereséget szenvedtünk a ZTE vendégeként a Magyar Kupa 9. fordulójának első mérkőzésén.
Első csapat
⏲ 2018-02-20
Korántsem ideális időjárás, ám a rendezők önfeláldozó munkájának köszönhetően a hóeséshez képest elfogadható talajú pálya fogadta a csapatokat a ZTE Arénában. Az első félidőben a zord körülmények ellenére csapatunk irányította a játékot, 30. percben vezetést is szerezhettünk volna, amikor Prosser Dániel passzával Stipe Bacelic-Grgic ment le az alapvonalig, a horvát középpályás beadására Molnár Gábor érkezett remekül, előle azonban üggyel-bajjal tisztázni tudtak az egerszegiek. Mivel ennél komolyabb lehetőség egyik kapu előtt sem alakult ki, gól nélkül vonultak melegedni a felek.
A második játékrész Puskás-helyzettel indult, ám Dejan Trajkovski bal oldali beadását Molnár a kapu mellé pörgette. Az 59. percben Molnár tette vissza Liridon Latifinek a labdát, a csereként beállt albán szélső azonban húsz méterről a bal kapufa mellé bombázott. Hét minutummal később a dermesztő időben jött a hidegzuhany: egy zalai kontra végén Babati elé csúszott ki Hegedüs Lajos a 16-oson belül, a szélső átesett rajta, Bogár játékvezető pedig – minimum vitatható – tizenegyest adott. A büntetőt Vernes Richárd higgadtan értékesítette (1–0). A 77. percben egyenlíthettünk volna: Josip Knezevic ugratta ki Antonio Perosevicet, a horvát szélső beadásából Trajkovski találta el az oldalsó lécet. Ezzel sajnos el is lőttük a puskaporunkat, így 1–0-s hátrányból várhatjuk a visszavágót.
Magyar Kupa, 9. forduló
Zalaegerszegi TE – Puskás Akadémia FC 1–0 (0–0)
Vezette: Bogár (Vígh-Tarsonyi, Mohos)
Gól: Vernes (66. – 11-esből)
ZTE: Kovács Z. – Polényi, Devecseri, Króner, Fodor Á. – Hudák, Patvaros – Vernes (Kovács Á., 81.), Bedi, Babati (Nagy G., 83) – Paudits (Jelena, 90+2.).
PAFC: Hegedüs L. – Klinar, Heris, Spandler, Trajkovski – Zsidai – Molnár G., Madarász (Knezevic, 63.), Bacelic-Grgic, Prosser (Perosevic, 46.) – U. Diallo (Latifi, 55.).